47 fejezet: The spring froze: 1 rész

Sziasztok!

Új, de ezennel csak két részig tartó ciklus fog következni a The spring froze. Remélem tetszeni fog nektek, élvezitek majd! :)

1 évvel később

Dorothy lassan nyitott be a szobába, mintha nem akarná felébreszteni az alvót, miközben tudja, az lehetetlen. Körbenéz, kezében egy apró kis csokrot szorongat, maga se érti, minek hozta, talán csak saját lelkét boldogítaná vele.

Beljebb lép, s meglátja a csövet. Sistereg, körükötte hideg van, de már megszokta, ilyen körülmények között töltötte élete eddigi nagy részét.

Leteszi a csokrot, miközben körmével kapargatni kezdi az üveget, hogy a dér lejöjjön róla így belátást engedve neki. Meglátja az arcot.

A mai naptól van egy éve lefagyasztva, és még mindíg nincs gyógymód, nem térhet haza. És James sem ismerheti meg...

Dorothy torka összeszorult, amint kisfia az eszébe jutott, hisz annyira jó lenne őket együtt látni. Bucky... Igen, Bucky nevetne miközben együtt játszanának, megtanítana neki mindent, módfelett óvatosan bánna vele. De nem teheti. Mert őket akarta megóvni, mert nem akart rosszat... nekik. Ó, ha tudná mik történtek azóta.

A lány lecsúszik a földre, csak nézi, nézi a testet. Annyira hideg, élettelen... Annyira kívánja...

A magány lassan emésztette fel az utóbbi időben, nem tartotta már a kapcsolatot senkivel. Steveel sem, pedig ő ott volt azon a napon, a kórházban, egy éve, mikor ő feküdt az asztalon. Ott volt vele, a kezét nyújtotta, ő pedig még csak meg sem hálálta. Olyannyira akarta, hogy Bucky legyen vele akkor, miközben lehetetlen volt. És a pillanatok nélküle múltak el, nem lehetett a részese semminek...

Dorothynak elege lett, dühös volt, magára, Buckyra, mindenkire, a világra! Ugyanakkor tombolt benne a fájdalom...

Talpra állt, a csokrot a földhöz vágta, majd kiviharzott a szobából, ahova hosszú hónapok múltán sem tért vissza...