26 fejezet: A VÖRÖS KÓD, kezdődik...

Bucky a szilvás stand előtt állt, nézegette a finom, érett gyümölcsöket. Néhányat a kesztyűs kezébe vett, amiket aztán kifizetett az eladónőnek. Dorothynak viszi, hogy süteményt csinálhasson belőle, amit majd kettesben esznek meg, miközben a rozoga kis tévéjükben néznek valamit. Mosolygott a gondolatra.

Megköszönte a pultosnak a szilvát, s megfordulva az út széléhez sétált. Várt míg elmennek a kocsik, kettő rendőri szirénázó darab igazán felkeltette az érdeklődését. Figyelte valaki.

Felnézett, az újságos volt az, hol őt, hol a kezében lévó lapot nézegette.

Bucky lehajtotta a fejét, hogy a sapka ellenzője eltakarja az arcát, majd az újságos felé indult. A pult mögött álló férfi megrémülni látszott, közeledtére elszaladt, így ő könnyedén szemügyre vehette azt a cikket, ami félelmet gerjesztett benne.

Bécs... Robbantás... James Buchanan Barnes... A Tél Katonája...

Csak átfutott a szavakon, érezte, baj van, Dorothyt is veszély fenyegetheti. Előkapta a mobilját, s írt szerelmének: VÖRÖS KÓD. A megbeszélt két szavuk, ha baj van. És most baj volt...

Felrohant a lépcsőn, egy pillanatra állt meg csak az ajtónál, valaki bent van. Halkan, akár a macskák, nyitott, s lopakodott be.

Az alak a hűtőnél állt, a noteszét nézegette, közben beszélgetett valakivel.

- Értettem- megfordult, arcára enyhe meghökkenés ült ki, de mintha számított volna már egy kicsit a pillanatra.

- Megismersz?- Kérdezte rögtön.

- Te vagy Steve.- Válaszolt Bucky, kezében még mindíg a szilvákkal, a szoba közepén állva. -Olvastam rólad a múzeumban...

- Körbevették az épületet.- Hallotta meg a headsetet kitűnő érzékei alapján. Ne legyen itt Dorothy, fogta el a kétségbeesés, csak ő ne.

- Tudom, hogy ideges vagy. Minden okod megvan rá. - Folytatta Steve. - De hazudsz.

Bucky nyelt eggyet. - Nem voltam ott bécsben. Nem gyilkolok többé.

- Behatolnak az épületbe.

- Egyesek másképp gondolják, éd ide tartanak.- Lépett felé Steve. - Nem élve akarnak elfogni.

- Jól teszik, bölcs döntés.

- A tetőn vannak, ki fognak szúrni.

- Nem kell harccal véget érnie, Buck.

Bucky az asztalhoz ment, letette a zacskót, aztán lehúzta kesztyűit.

- Mindíg az a vége.- Jegyezte meg rekedten.

- Öt másodperc.

- Kihúztál abból a folyóból, miért?- Már megint ez a kérdés, fogalma sincs, legalábbis azt akarja, hogy ne legyen.

- Nem tudom...

- Három másodperc. - Már halotta a lépteket az ajtó előtt.

- Dehogynem.

- Vigyázat! Vigyázat! Vigyázat!

Az ablak betört, két kicsi bomba esett be rajta, az egyiket Steve kiverte, a másikra pedig ráfektette a pajzsot.

Újabb lövedék jött balról, Bucky maga elé rántotta a matracát, úgy védte ki, de a következó pillanatban már hajította az asztalt, így az beékelőfött az ajtó elé, elzárva a befele vezető utat.

Ketten beugrottak a lakásba, de a férfi résen volt, a golyózápor közepette is pontosan célzott, kihajítva ellenfelét, át az erkély korlátján át.

Steve keze állította le a vállán.

- Buck, állj le! Még megölsz valakit!

Ő válaszképpen lenyomta a földre, s acélkezével pont a feje mellett ütött lyukat a padlóba, ahol a menekülésre összekészített csomagja rejtőzött.

- Nem ölök meg senkit.- Szúrte a fogai között, és kidobta a táskát, le a szomszédos ház tetejére.

Újabb ellenfelek érkeztek, Bucky Steve pajzsa mögé rejtőzött, majd kidobta őt az ablakon, bal kezével hárítva néhány golyót.

Kilőtték az ajtaja sarokvasait, s ő kirontott a lépcsőházba.

Testét átjárta az adneralin, akit lehetett azt a földre köldte, kezébe véve azt a fémdarabot, amivel be akartak törni hozzá.

A tetőablakon keresztül katona érkezett, mire ő gondolkodás nélkül rávetette magát, jó néhány szinttel lejebb jutva így.

Testét a félelem és a tehetetlen aggódás haragja hajtotta, csak Dorothy legyen már jó messze, képes lenne meghali érte, csak élhessen, ne kapják el.

Látása elhomályosult, ütött akire tudott, lépcsőfokonként araszolva lejebb.

Steve utolérte.

- Ne már!- Szűrte neki a fogai között, mire ő megrántotta a fejét, kitépte a korlátot a helyéből, azt használva kötélnek, hogy lejebb jusson, a lendület erejével berugva egy ajtót.

Majdnem meglőtték, de a Kapitány segített neki, megmentette, de ő pillantásra sem méltatva leugrott a lépcsőn.

A korlátban kapaszkodott meg, teste bal oldalát átjárta a kín, ott, ahol a bőr az acéllal forr össze.

Hamar visszahúzta magát a padlóra, rögtön egy folyósóra térve, futásnak eredve.

Ugrott.

Pont a tető párkányára érkezett, két lábbal, de a térde nem bírta a terhelést, ezért összerogyott alatta, ő pedig egy fájdalmas bukfenccel gurult pár métert. Pont a táska mellé érkezett, rohant vele tovább, tekintetét a földre szegezve.

Két árnyékot látott, valami ugrott felé, megfordult.

A fekete ruhás a tarkójára mért rugássla a földre küldte. Párducnak volt öltözve, vibránium karmokkal. Eszméletlen pontosan harcolt, többször is majdnem megvágta az arcát. Mozgása ruganyos, puha, kegyetlen.

Bucky maga elé kapott egy fémrudat, azzal próbálta védeni a fejét, nem sok sikerrel, semmien védelem nem volt hatásos ellene, a karmok egyre közelebb kerültek a szeméhez.

Lövések hangját hallotta, újfent megúszta, fel tudott tápászkodni, elfutott, hogy kiugorhasson az utcára, a fekete ruhás utána.

Tudta, ha nem akar a fejbelövés áldozata lenni az arra járó helikopterek általl, akkor le kell ugrania a legközelebbi aluljáróba. Így tett.

Kitérve egy kocsi elől örült tempóban menekülni kezdett.

Bucky hátranézett, követik.

- Álljon meg!- Hallotta a felhívást, de nem ügyelt rá. Dorothyért teszi.

Bekerítette a rendőrség, az autók tetejére ugorva próbálta menteni magát, de fekete üldözőjének egyáltalán nem volt nehéz követnie őt.

Szemből is jöttek felé, ösztönösen tette ki a kezét előre, majd ugrott át a másik sávba.

Új taktika kell, gyorsabbnak kell lennie.

Felfigyelt egy feléje száguldó motorra, aminek megraggadta a kormányát, megfordította a tengelye körül, kiütve a vezetőt a nyeregből, ő ugrott a helyébe. Így már van esélye.

Visszatért a jó sávba, legalább a szembe menőkre ne kelljen figyelnie, de valami nekiütközött. A párduc volt az.

Megdöntötte, mire a hirtelen mozdulattól ő felkiáltott, de még időben tette ki acél kezét, felszántva vele az aszfaltot. Feldobott egy bombát a mennyezetre, ami a detonáció hatására leomlott, még épp átfért alatta.

A másodperc tört része alatt a motor kiesett az irányításából, kisiklott alóla, újra a fekete ruhással találva szemben magát. Itt a vége...

Steve azonban újra a segítségére sietett, de hiába, már körülvették őket, mire a Kapitány kitette felé a kezét, ne támadjon.

Bucky pedig megpillantotta Dorothyt, a rendőrök sorfala mögött állva, őt nézte könnyező szemekkel.

Elkapták...