42 fejezet: Baj van...

Dorothy szemei lassan nyiltak fel, s kezdtek ráhangolódni a körülötte lévő színekre. Tekintetével a megszokott fémes villanást, a vörös csillag képét kereste. Nem látott semmi ilyesmit.

Felült.

Még  a gépben volt, a székeken, érezte a beáramló havas hideget. Szibériában van. Rápillantott az órára, kiszámolva azt, hogy már több órája van itt, mint kellene. Buckynak már mellette kéne ülnie, miközben hazafelé tartanak.

Valami baj van...

Talpra állt, s az ajtó felé indult, mit a megfelelő gomb nyomásával nyitott ki. Amint a rámpa leereszkedett, hideg fuvallat csapta meg. Tett még pár lépést kifelé, de aztán megtorpant.

Menjen, ne menjen?

Bucky itt tartaná, az biztos, de ha komoly a baj, akkor ki segít neki, ha Steve nem tud? Ő. Más nem, nincs itt rajtuk kívül senki, csak a hamis doktor. Nem épp nagy segítség, számítani rá nem lehet...

Dorothy kilépett a hóra, mi finoman ropogott alatta. Régi emlékeket idézett fel benne a táj, kénytelen volt megállni egy pillanatra.

- Hogy?

- Hát, ilyen szerelmesen.

Olyan közelinek tűnt az a pillanat, mégis tudta, nagyon, nagyon messzi. Ment tovább...

Szerelme itt adta neki oda a kabátját, mert ő fázott, s az ajtó... Nehéz, vasból van, vastag, nem változott semmit. Belépett.

Pár másodpercig fülelt, de a harc zaja azonnal a fülébe jutott...