17 fejezet: Az akit szerettem...

Két héttel később...

Dorothy elérkezettnek látta az időt arra, hogy Buckyt szembesítse igazi múltjával. A közös múltjukkal...

Így mikor elég erős volt már, nem okozott neki fájdalmat minden lépés, elvitte a Smithsonianba, a kiállításra. A bejárat előtt viszont elbucsúztak.

- Te nem jössz?- Kérdezte tőle Bucky, nyugtalan szemekkel.

- Nem- válaszolt Dorothy. - Ez csak rád tartozik...

S a férfi nélküle ment be, próbálta meghúzni magát, sapkáját a szemébe húzta. Kicsit fájtak még neki a hosszan tartó mozdulatok, de a szuper - katona szérumnak köszönhetően gyorsan gyógyult.

Megállt, felnézve egy képre. Steve... De itt nem olyan, mint a hordozón, kisebb. Ő is szuper katona, mint ő. Tovább ment. Erre a nőre emlékszik, Peggy Carter, s ez a férfi pedig Stark. Howard Stark.

Fejébe képek szöktek, egy sötét éjszakáról, az autó úton. Megölte...

Bucky elfordult, nagyokat lépett, egészen a terem másik végébe. Ezt a ruhát ismeri, kék, jelvénnyel a bal karján, ott ahol neki most a vörös csillag van. És ott a Kapitányé is. Melette még több bábú. Kik voltak ezek?

Howling Commando...

Hozzájuk tartozott, védték a hazát, ma már pedig ott tart, hogy nem is tudja, hova tartozik is igazán, mit kellene szólgálnia.

Újabb tábla, de ez nagy, üvegből készült, külön áll a többitől. Az ő neve van rajta...

...

Dorothy az órájára tekintett, már túl régóta van bent. A bejárat felé tekintett. Nem kellene bemennie, de mégis, mellette akart lenni, mikor először felismerés csillan a szemében, iránta.

Átszaladt a termen, pillantásával őt kereste, s találta meg, pont a nagy, átlátszó táblát nézte.

Halkan mellé lépett, átölelve a derekát, fejét mellkasára hajtva.

- Ki volt ő?- Kérdezte Bucky rekedtes hangon.

- Ő az volt, aki engem szeretett- sóhajtott Dorothy, majd fölnézett. - Miért nézel így?

- Hogy?- Az álma újfent meg elevenedett a fejében, ő pedig engedett neki 

- A szerelmeshez hasonlítanám...

- Nem... nem tudom...

- Buiztos?

- Nem...- Bucky Dorothy szemeibe nézett.

- Akkor?

- Mert nem tudom, szerethetlek e még?

Elveszett a zöld szemekben, s ajkaik egy csókban forrtak össze...