20. fejezet: Dormant in Winter: Ősz

- Gyere le!- Kiabált felfele Dorothy, hangja elcsuklott, ajkaiból folyt a vér.

- Nem!- Bucky tétován megremegett a tető párkányon, arcát kicsípte a dér.

- Nem haragszom!- A lány haját összeborzolta a szél, alig látott fel.

- Bántottalak!

- Álmodban!

Hideg szeles éjjel volt Bukarestben, nem jártak autók, az utca fényei sem égtek. Senki sem látná, ha valaki leugrik a tetőről, öngyilkosság miatt...

- Majdnem megöltelek!

Dorothy kezdett megilyedni. Ha tényleg leugrik a tetőről, nem tudja, mit fog csinálni... Nélküle...

- Nem haragszom! Csak gyere le! Kérlek!- Sírni kezdett.

- Veszélyes vagyok, ennek nem szabad megtörténnie még egyszer! Mondtam, soha nem bocsátanám meg magamnak!

Bucky megszédült, kezével kellett egyensúlyoznia magát. Még a pizsamája volt rajta, fázott benne, remegett, részben az álomtól, amit tett a hatására, és részben a pokoli hidegtől.

- Nem vagyok jó!- Acél karját maga elé tartotta. - Fogyatékos vagyok, gyilkos! Nem jó ez neked! - Egy könnycsepp legördült az arcán.

Csak nyugodtan, gondolta Dorothy, beszéljen hozzá nyugodtan, akkor majd megnyugszik.

- Bucky, az ősz a hanyatlása mindennek, igen! De, nekünk nem! Szeretjük egymást? Igen! És nem vagy fogyatékos, vagy gyilkos sem! Különleges vagy! - Hangja elcsuklott. - Utánad halok, ha most elmész!

Bucky hátrébb lépett, el a tető szélétől. Igaza van... Ő nem akar rosszat neki, szereti. SZERETI!

Leroskadt, térdét átölelte, arcát elrejtette, sírni kezdett. Ostoba volt, nagyon...

Lépteket hallott maga mögül, ismerőseket, s tekintetébe egy vörös tincs kúszott. Ő az.

Dorothy átölelte a férfit, együtt zokogott vele.

- Ne csináld ezt még egyszer! Megilyesztesz!

- Nem fogok, nem fogok...- Ígérte Bucky, vissza ölelve, megnyugodva. Szíve nem kalimpált már, nem félt, de gyöngének érezte magát.

- Szeretsz még?- Kereste kék szemeivel a zöld tekintetet.

Dorothy a tenyerébe fogta arcát.

- Én mindíg szeretni foglak, James Buchanan Barnes, ígérem...