44 fejezet: Nem, nélküled nem...

Bucky amint elesett, majd bal oldalára nézett, meglátta kedvesét.

A lány látta, hogy tekintetébe végtelen aggódás, félelem és kín vegyül, de mégis üzenni próbál, menj, ha még menni tudsz...

A pillanat nem tartott sokáig, a férfit a hátán érte egy újabb sugár, minek következtében odébb repült.

Dorothy nem mozdult, látta, Steve és Tony kűzdenek, így senki nem látja meg, ha közelebb megy. Lábát lelógatta a párkányról, s lecsúszott. Egyenesen talpra érkezett, kicsit megbillenve, de nem esett el.

Rögtön elfordult, szerelme irányába, hozzá sietve, letérdelve mellé.

- Istenem - suttogta, miközben érezte, könnyek szántják végig az arcát. Bucky felnézett rá, próbálva nyugalmat eröltetni vonásaira, miken a féltés eltörölhetetlen barázdái táncoltak. Kezével megkereste hitvese puha, reszkető tenyerét.

- Minden rendben lessz... - Hörögte. - De most menj, nem jó, ha itt vagy...

- Nem, nélküled nem...   

Steve és Tony közben melléjük értek, s a szőke ujjai közül kicsúszott  a pajzs, s a füldre került.

- Ő a barátom. - Tartotta magát még mindíg.

- Én is az voltam.

Vasember nem kímélte, keményen fejbe vágta kétszer is, aztán az oszlopoknak vágta a hátánál fogva.

- Állj le, utolsó figyelmeztetés!

- Bírom én egész nap.

Mielőtt Dorothy megfékezhette volna, Bucky a páncél lába felé nyúlt, megpróbálva lefogni, de az feléje lendült, egyenesen az arcán találva el. A lány felsikított, egyenesen férje orcáira tapasztva kezét, ami azonnal ragacsos lett a vértől.

Kizárta a külvilágot, nem érzékelt már semmit, csak ők voltak, ketten, meg az az aggódás, mit midketten éreztek egymás iránt. Dorothy lehajolt, nyugtató csókot adott, s mikor fejét felemelte, ajkairól csöpögött a vörös folyadék.

Ebből az állapotból a fémbe csapódó fém zaja rántotta ki őket. Steve Tony mellkasán térdelt, pajzsát keményen a reaktorba ékelve esett oldalra, lihegve, alig kapva levegőt.

A Kapitány feléjük lépett, felsegítve Buckyt, a lány pedig állt fel utána a másik oldalról támogatva.

- Az a pajzs nem a tiéd! Nem érdemled meg! Az apám készítette.

Steve mélyen beszívta a levegőt, s mikor kiengedte a fém hangosan csendült a kőpadlón.

Nem érdekelte már más, csak az, hogy barátja és annak kedvese épségben jusson ki erről az átkozott helyről, hova nem kívánnak visszatérni többé...