35 fejezet: Veszélyben...

Dorothy csöndben kucorgott az autóban, a harc hangjai csak lassan szűrődtek el hozzá, ám szíve még így is kegyetlenül dörömbölt a félelemtől. Semmi kétség, egyedül volt, kiszolgáltatottan, az egyik Bosszúálló simán megölheti, ő nem tud védekezni.
Míg így gondolkodott, lehetőségein, érezte, hogy az ülés megmozdul alatta. Csak lassan, később fokozatosan gyorsulva. Kezével kapaszkodót keresve kezde fürkészni a körülötte lévő dolgokat. Vörös, folyton alakot váltó energiát látott maga körül pulzálni. S a kocsi gurult egyre előrébb, megállíthatatlanul.
Dorothy mély levegőt vett, majd keresni kezdte azt az adóvevőt, amit még párja ott hagyott nála. Újjai csakhamar ráfonódtak a tárgyra, mibe éppen csak bele tudott szólni, mielőtt a korlátot áttörve zuhanni nem kezdett lefelé...

Bucky eszméletlen gyorsan rohant, hogy Sam elé beugorva felfogja a feléje irányuló rúgást, így együtt leesve a lejebbi szintre. Keményen értek földet, tüdejükből kiszorult a levegő és mielőtt a férfi talpra állott volna, acél kezét ragacsos anyag tapasztotta le.
- Srácok, maradnék még, de egyszerre egy dologra futja - szólt le nekik a magasból a piros ruhás alak, ki Pókembernek nevezte magát. - úgyhogy most le kell nyúgöznöm Mr. Starkot, szóval nagyon sajnálom.
Már épp nyújtotta ki volna a kezét egy új lövésre, de Sam Vörös Szárnya elsodorta, kitörve az ablakot a levegőbe dobta. A két férfi egyedül maradt.
- Ez nem ment volna előbb?
- Gyűlöllek.
Bucky feszegetni kezdte bal karját, de abban a pillanatban sercegni kezdett az adóvevője. Szabad kezét a fülére szorítva próbálta kivenni a szavakat.
- Bucky... A parkolóban... Veszélyes... A kocsi megmozdult... Zuhan lefelé...
Amint felismerte Dorothy hangját mérhetetlen aggódás, félelem öntötte el. Teljes erejéből próbált megszabadulni a hálótól.
- Sam! - Fordult oldalra.
- Igen?
- Dorothy veszélyben van! Hozd vissza a kütyüdet és szabadíts ki!
Sam rögtön kapcsolt, s visszahívva Vörös Szárnyat kiszabadította magukat.
- Merre? - Pattant fel azonnal. Bucky már rég talpon volt, őt várta.
-  A parkolónál, ahol a kocsit hagytuk. - Mondta, s már rohant is az említett irányba. Egész lényét kétségbeesés töltötte el, remélve, élve találja még azt akit szeret, aki nélkül nem bírna élni. Nem bírná ki még annak a gondolatát, talán neki kell eltemetnie szerelmét...
Oly gyorsan futott, hogy tüdeje szúrni kezdett, kemény fájdalommal égetve őt belülről, de nem törődött vele. Levágva egy sarkot a parkoló azon szárnyához ért, hol elváltak még pár órája. Kénytelen volt megtorpanni a látványtól.
A kocsik összetörve, roncs állapotban hevertek egymás hegyén hátán, némelyik teljesen laposra préselődve. Buckyból mintha a maradék remény is elszállt volna.
- Dorothy... - Suttogta, majd botladozva indult meg a romok felé.
- Dorothy!- Kiáltotta immár, bal kezével férredobva egy méretes alkatrész darabot. Szívét a félelem markolta, s nem tudta megakadájozni a szemébe gyülő könnyeket, szinte már remegett, térdén csúszva a roncsok között.
- DOROTHY!!! - Nem bírta tovább, hangja elcsuklott, összerogyva hagyta, hadd zokogjon, kimutatva fájdalmát üvöltött. Csak egy pillanatra nézett fel, s szeme megakadt valamin.
Az összetörött ablak szilánkjai közül egy petyhüdt kéz lógott ki...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

65 fejezet: Gyermekem apja lettél...