15 fejezet: Én mindíg veles leszek...
Zuhant, s keményen ért földet, épp a Triskelion mellett. A helyzetet már felvázolták neki, pontosan tudta mi a dolga.
Bucky becélozta az egyik gépet, s lelőtte a rakéta vetővel, amit magával hozott, mire az emberek menekülni kezdtek, átrabbja pedig megpróbált felszállni, megpecsételve a sorsát.
Bucky feje üres volt, csak a gyilkolás kapott benne helyet, meg a feladata.
Felrehajolt, torkon lőve egy embert, aki épp a legközelebb volt hozzá, majd egy elhajított bombát behajított egy gépbe, ami épp menni készült.
Tüzelni kezdtek rá, mire ő acél kezével hárította a golyókat, kitépve hátráltatója markaiból a fegyvert, őt pedig működő propellerek közé dobta.
Rohant továb, lendületet vett, felugorva egy repülőre, kinek pilótáját az üvegen keresztül lőtte agyon, hogy aztán az ajtót letépve ő vehesse át az irányítást...
Bucky csöndben hangtalanul húzódott meg, hogy aztán a megfelelő pillanatban lelökje Rogerst a hordozóról.
Barátja már éppen utána repült volna, de a férfi lekapta a szárnyát, visszahúzta, a következő pillanatban gyorsan kitérve a golyózápor elől.
Azt hiszi, ennyivel lerázhatja, de nem. Bucky a drótkötéllel becélozza, s lerántja a szárnyat, majd őt is lerugja a szédítő mélységbe...
Ott állnak ketten, Rogers előtte.
- Emberek fognak meghalni Buck!- Mondja.
Ki az a Buck?
- Ezt nem hagyhatom. Kérlek ne kényszeríts rá!
Bucky elszánt nem mozdul, s mikor már látja, hogy repül a pajzs, könnyedén hárítja azt, közben előkapva pisztolyát. Védések sorozata után sikerül meglőnie a kapitányt, de óvatlan, így fejbe vágják, mitől elesik.
Előveszi a kését.
Hiába próbálkozik nem tudja megsebezni még egyszer Rogerst, nem veti meg elég keményen a lábát, oddéb lökik, hamar talpra áll, hátulról támad újra.
A penge lecsúszik a fémről, csikorgó hang kíséretében, újra meg újra, jutalma egy hasba rúgás, ügyetlenségéért. Elhagyta a fegyverét.
Bucky puszta kézzel támad, ökle nem ad hangot a vibrániumon, támadna, de a következő pillanatban már esik is.
Sima felületre érkezik, kezével állítja meg a csúszást, hogy már rögtön Rogers torkára tudjon menni. Most ő nyer, a kiosztott horgostól a célpontja megbotlik, csúszni kezd, ő pedig utána.
A felület peremén táncolnak, a Kapitány ügyesebb, s lelöki őt, egy bokára mért rúgással.
Bucky a pajzs mellé érkezik, amit nem habozik Rogers hátának küldeni, még néhány golyóval egyetemben. Aztán látja, hogy a tárgy repül vissza felé, s ő úgy védi ki, hogy az ne repüljön vissza gazdájához.
Tokjából kicsúsztat még egy pengét, amit aztán a Kapitány vállába szúr, markolatig.
Bucky meglátja a chipet, fontos lehet, így öklébe zárja, mire hátulról megragadják a torkát, és a magasba emelik, hogy aztán keményen a földhöz csaphassák.
Rogers jól fogja meg, jobb kezén alkalmazva a fogást, fejét meg elfele tólva.
- Dobd el!
Bucky megpróbál felé csapni, de nem éri el.
- Dobd el!
A szorítás erősödik, s a válla megadja magát, hangos reccsenés kíséretében. A fájdalom kegyetlen, üvöltenie kell tőle, de a chipet nem engedi.
A következő pillanatban a földön van, Rogers pedig a torkát szorítja, lábával lefogva az acél kezét.
Egyre fogy a levegője, pulzusa lassul, s Bucky, ha csak egy másodpercre is, de azt hiszi itt a vége. Dorothyra gondol, mit fog majd tenni, ha ő nem jön vissza... nem jön vissza...
Megadja magát az oxigén hiányának, de csak kevés időre, kűzd ellene. Nem szabad.
Felemeli a fejét, maga mellett látja a pisztolyát.
Bal kézzel céloz, a másikat a mellkasáig húzza. Eltaalálja Rogerst, egyszer, kétszer, háromszor is. Most végzett, jól csinálta, a vér látánya szinte megigézi, örömmel tölti el.
- Charlie kész...- Hallja föntről.
Egyszerre nyert, s vesztett, nem sikerült megakadájoznia amit kellett volna.
El kell mennie, tüzelnek, a három hordozó célba vette egymást. Már nem a feladaton gondolkozik, tilos kétségbeesés uralkodik el rajta, karjába minden mozdulatra égető érzés nyilall.
Felcsapnak a lángok, Bucky menni szeretne már. Hátrál egy lépést, s csikorgó hangot hall maga fölül. Az egyik fém váz zuhan, egyenesen felé, de őt megbénítja a sokk, nem mozdul, csak karjával takarja az arcát.
A hatalmas elem maga alá temeti, kiszorítva belőle a levegőt. Felüvölt a fájdalomtól, szinte hallja bordái recsegését, ahogy darabokra tőrnek, és medencéjén is repedéseket sejt. Vergődik, de úgy rosszabb, nem szabadul úgy sem.
Dorothy...
Hol vagy Dorothy? Most kellene, hogy itt legyél... Szükség van rád...
Meglétja Rogerst, épp a vázat emeli le róla, mire Bucky mellkasán csökken a csomás, s odébb tud kúszni.
- Ismersz engem!- Nyőgi a Kapitány.
- Nem igaz!- Üvölti vissza, és üt, de a lendülettől elesik
- Bucky... Gyerekkoros óta ismersz engem...
Nem ő nem Bucky! Üt újra, s összeroskad.
- A neved James Buchanan Barnes...
- Halgass!
Nem James, nem Bucky, ő nem! Lehetetlen. Vagy mégis?
Rogers talpra vergőd magát.
- Nem fogok kűzdeni- mondja, s eldobja a pajzsot, mire az alászáll az alattuk lévő tóba.
- A barátom vagy!
Buckyban újra felül kerekedik a program, egy üvöltéssel a Kapitányra veti magát. Bele ver az arcába.
- Te meg a célpontom!
Ütés...
- A..
Ütés...
- CÉL...
Ütés...
- ...PON...
Ütés...
- ...TOM!
- Akkor fejezd be...- Nyőgi Rogers. - De én mindíg melletted leszek...
Bucky megáll, ezt már hallotta. Arcára a felismerés jele ül ki. Nem Rogers, hanem... hanem Steve! És ő Bucky! Ezt ő mondta, régen! Nagyon régen...
Nincs ideje elhúzódni, csak megkapaszkodni, mikor egy nagy modoul rájuk esik, magával rántva Stevet. S ő csak nézi, pedig tennie kell valamit.
Bucky elengedi a kapaszkodót, zuhanni kezd, keményen csapódva a vízbe. Egy ilyesztő pillanatig mintha nem kapna levegőt, de aztán a felszínre úszik.
Hol van?
Steve épp süllyed, nincs amgánál, egyre jobban közeledik a halál kapujához, de kirántják onnan. Alig lélegzik, mikor Bucky kihúzza a partra, aztán lemegy. neki nem itt van a helye, vissza kell mennie...
Elindul a part vonalát, testébe lassan visszatér a fájdalom, alig tudja emelni a lábát. Egy üvöltés kíséretében összeesik, vergődve próbál tovább menni, kúszásban. Nem, nem megy...
Néhány kósza könnycsepp gördül le az arcán, nem jó ez, nem igy kellett volna végződnie, itt fog meghalni egyedül.
Lépéseket hall, s valahogy sikerül kitekernie a nyakát, hogy lássa ki az. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel a torkából...
Dorothy az, futva közeledik, s gyorsan Bucky mellé térdel, kezét a vállára helyezve, mire a férfi felszisszen.
- Istenem...- A lány kezét a szájára tapasztja, szeme vörös. - Nem...
Bucky beletúr a vörös hajba.
- Minden rendben lessz, mindíg veled leszek - nyőgi ki valahogyanaz ismerős szavakat, pedig mintha úgy érezné, most nem mondott igazat. Nagy lehet a baj, ha alig tud megmozdulni.
Dorothy bólint, karját becsúsztatja barátja hóna alá, s segít neki talpra állni, hogy támogathassa, amíg kell...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése