45 fejezet: Álomtalan álom...

2 hónappal később

Steve kilépett az orvosi szobából, s Dorothyval találta azonnal szemben magát, akinek biccentett, hogy bemehet.

A lány remegő lábakkal nyitott be az ajtón, azonnal meglátva férjét az asztalon. Bucky felnézett és szíve vajként olvadt szét a látványtól. Ő igazán nem akart szenvedést okozni, de látni azon a szép arcon a fájdalmat keserű volt. Már épp mozdította volna kezét, de a tűk megakadályozták, így nem tehetett semmit.

Helyette Dorothy lépett oda hozzá, karjait nyaka köré vonta, remegve csókolta.

- Ne tedd... - Suttogta, miközben könnyei eleredtek szabadon folyva le, a ruhájára érkezve.

- A te érdekedben teszem. - Válaszolt rekedten Bucky, homlokát kedveséének döntve.

- A ti érdeketekben, a baba miatt...

A lány viszont csak egyszerre megrázta fejét, keserű mosolyt eröltetve ajkaira.

- Nem csak egyszerően baba... Fiú lessz.

Bucky nem tudott volna abban a pillanatban boldogabbnak lenni, felnevetett, szemei csillogtak, mint még soha.

- És... és mi legyen a neve?

Dorothy mintha egy pillanatra elgondolkozott volna.

- Jamesnak akarom.

- James?

- Igen. Nem tetszik?

A férfi habozás nélkül vágta rá a választ.

- Csodálatos!

Egy orvos lépett oda hozzájuk, megköszörülve torkát, hogy a figyelmet magára vonja.

- Mr. Barnes, kérem helyezkedjen el a csőben!

Azzal kivtte a tűket, mire Bucky felállt. Dorothy elé lépett, tenyereit a mellkasára tapasztva.

- Kérlek... Én így is szeretlek... Ott kell lenned James születésekor!

Férje mélyen beszívta a levegőt, annyira nehéz volt neki az egész, de muszály, nem sodorhat veszélybe.

- Megígérem, hamar vissza jövök.

- Igéred?

- Igérem.

Dorothy még egyszer megcsókolta, újabb könnyek gördültek le az arcán.

- Te is tudod, hogy nem tudod megtartani...

Azzal Bucky belépett a csőbe, tekintetét végig kedvesén tartva míg le nem hunyta szemeit, így egy álomtalan álomba taszítva magát...